Adatközpont
Szerver, adattároló és hálózati rendszerek
A Kontron több mint 15 éve épít Magyarországon adatközponti infrastruktúrát
Cégünk korán felismerte a virtualizációban rejlő lehetőségeket. 2003 óta foglalkozunk virtualizációs technológiák használatával, és Magyarországon elsőként szereztük meg a kitüntető VMware VIP Enterprise Partner címet még ugyanebben az évben. Számos sikeres tervezési, implementálási projektben vettünk részt az elmúlt évek során, kezdve az egyszerű, kevés szervert tartalmazó konszolidációs megoldásoktól egészen a több telephelyes, integrált katasztrófatűrő megoldások tervezéséig és megvalósításáig. A VMware Infrastructrure Virtualization kompetencia mellett azon kevés cégek közé tartozunk, akik rendelkeznek Business Continuity kompetenciával. Ma már a virtualizáció többszintű cél és célunk, hogy a privát és publikus felhőszolgáltatások integrációja révén agilis és költséghatékony, a kor kihívásainak megfelelni képes hibrid infrastruktúrát építsünk ügyfeleinknek.
Hazánkban 2008 óta foglalkozunk Citrix virtualizációs technológiákkal, itthon elsőként értük el a Gold Partneri címet. Tanácsadási szolgáltatásként több jelentős Proof of Conceptben bizonyítottuk a pénzügyi szektorban a Citrix alapú virtualizációs technológiák megtérülési gyorsaságát és alacsony, teljes birtoklási költségeit a deszktop transzformáció területén. Egy adatközponti infrastruktúrában nem csak a szerverek, hanem a tárolók, kiszolgáló hálózat virtualizációjáról is beszélnünk kell. Cégünk előnye, hogy mind a tárolók, mind a kiszolgáló hálózatok területén kiemelt szakmai tudással és referenciákkal rendelkezik, mely biztosítja Önöknek a globális gondolkodást és széleskörű látásmódot a tervezési valamint az üzemeltetési feladatok során.
Microsoft Azure Managed Service Provider (MSP) partner
2012-ben stratégiai megállapodást kötöttünk a Microsofttal és Magyarországon (valamint az egész régióban) elsőként és egyedül lettünk Microsoft Azure Managed Service Provider (MSP) partnerek. Ennek a megállapodásnak köszönhetően cégünk a Microsoft felhő szolgáltatására támaszkodva saját, hibrid IT megoldásokat fejleszthet, amelyek képesek a privát adatközpontok és a publikus felhő szolgáltatások előnyeit egyesíteni. Vállalatunk adatközponti csoportja SAN hálózatok terén is jelentős tudással rendelkezik, mind a Brocade, mind a Cisco SAN termékeinek területén.
Több mint 10 éves tapasztalatunkkal több nagyvállalati SAN rendszer tervezésében, kivitelezésében és támogatásában vettünk részt. Rendelkezünk SAN migrációs tapasztalatokkal, ismerjük a SAN hálózatokkal szemben támasztott teljesítmény, rendelkezésre állás és biztonsági elvárásokat. Mivel cégünk LAN hálózatokkal is kiemelten foglalkozik, fontosnak tartjuk megemlíteni a konvergens hálózatok (FCoE) terén szerzett széleskörű tapasztalatainkat mind a tervezés, kivitelezés és SAN-ról történő migrálás terén.
A felhő technológiák előtérbe kerülésével új lehetőség nyílik adataink költséghatékony tárolására.
Az eddig lokálisan kezelt archív adatokat felhőintegrált adattároló használatával,
a lokális tárolás költségének töredékéért tárolhatjuk – akár többszörös georedundanciával – a felhőben.
Az adattárolás területén is széles portfólióval igyekszünk kiszolgálni ügyfeleink igényeit. Képviselt gyártók: NetApp, EMC, Dell, Fujitsu HP. Célunk, hogy a meghatározott üzleti igényre adjunk megfelelő választ, mely tartalmazza az IT eszközöket és a hozzájuk kapcsolódó üzleti logikát. Legyen szó blokk alapú (FC vagy ISCSI) vagy fájl alapú (CIFS, NFS) adattárolásról, üzleti adatok hierarchikus és katasztrófatűrő tárolásáról, olyan megoldások szállítását ajánljuk, melyek a lehető legjobban illeszkednek az Önök igényeihez.
Kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy Önöknek a technológiai megvalósítás – az adott időpillanatban elérhető – legmagasabb szintjét biztosítsuk. Független rendszerintegrátorként több gyártó szerver termékeire épülő, teljes infrastruktúra megoldásokat szállítunk. Magyarországon elsőként kaptuk meg a Cisco UCS szerverekre támaszkodó Cisco adatközponti ATP (Advanced Technology Provider) címet. Cégünk Minősített NATO beszállító.